Felvidéki Est
A népviselet dicsérete – egy kiállítás és táncház utórezgése
A felvidéki népviseletet bemutató kiállításon szépen felöltöztetett baba látványa ragad meg. A bábun fényes brokátból mély bordó blúz és ráncos szoknya. A szoknya harangja szépen áll, elrendezése láttatja, hogy sok alsószoknya tartja. Szerencsére napjainkban egyre gyakrabban fel is veszik a népviselet ünnepi darabjait, táncolnak, sétálnak benne. Amikor nem kiállítási darab, akkor ez a szoknya él. Amikor nem bábu, hanem szerelmet befogadó és életet adó csípő hordja, akkor ringva megy, akkor nem lehet feledni! - csak vágyni és szeretni. Az enyhe forróság átfut tetőtől talpig, a rabul ejtett pillantás követi, amíg csak el nem tűnik az utcasarkon. E régi viselet mennyivel tovább őrzi meg a szerető – szerethető, az ingerlő, a büszke, a vágyó és vágyott nőt. Egyszerű, ősi méltóságot és kacér csábítást, játékosságot és az élet örömét ringja a harang jártában, táncában, billenésében, mikor az alsószoknyák egy pillanatra megmutatják az ámuló szemeknek csipkéjüket.
A szoknyából karcsú derék emelkedik, a szigorú és zárt blúz. Fedve a karokat és vállakat. Mégis csábító, mert a lányok szépsége, az asszonyok életet tápláló gömbölyűsége hullámzó csillogássá változtatja a fényes brokátot.
Esztétikai szépség és archaikus bölcsesség valósul meg ezekben a ruhákban. A szépség felkelti a figyelmet, észrevétlen bölcsességgel a legszebbet, az élet folytatását, a leendő anyát és a jelen asszonyát teszi kívánatossá és nem engedi feledni.
Ákoshegyi Imre
A fényképeket készítette: Vargosz
