Fáklyás felvonulás 2016
Halottak napján...
Idén hatodik éve emlékeztünk Pásztor Mária sírjánál Őseinkre.
A temetőben is megköszöntük,de itt is köszönjük a Skrvanek Feri bácsinak,hogy megőrizték családi sírkövüket eredeti állapotban. Hat éve Szeder Mihály fedezte fel ezt a sírkövet. Mivel tudta,hogy már keresgélünk a temetőbe azonnal jelezte felénk. Szeretettel Emlékeztünk Tóth Mihályra és Szeder Mihályra is, akit az Úr azóta magához szólított.
Gyertyát gyújtottunk Balázs Sándor emlékére is, aki sajnos elsőként távozott csoportunkból. Virágokat helyeztünk el a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat, a Furmicska és a Malá Furmicska Néptánc Egyesület nevében.
Takács László karnagy,osztotta meg velünk az ünnephez kapcsolódó gondolatait.
A Hagyományőrző csoport fiatal tagjai versekkel és az ünnepet bemutató szokásokkal (szlovákul és magyarul) tették meghitté az estét.
A megemlékezés végén visszatérve Csömöri Tót Hagyományaink Házához,egy szeretett vendéglátás várta a vendégeket.
Emlékeim:
A hetvenes években voltam gyerek.
A nagymamám, akit tiszteltünk, mert Ő volt a "családfő", emléke jut eszembe.
Úgy, ahogyan az Csömörön szokás volt a nagyi volt a család mozgatója.
Ezen az estén lefekvés előtt ünnepi asztalt terített, mert azt vallotta, hogy ezen az éjszakán jönnek el halottjaink hozzánk, hogy meghívjanak az ő „búcsújukba”.
Mivel azokban az időkben volt még igazi csömöri Búcsú, nem volt nehéz elképzelni hat évesként, hogy ez mennyire fontos.
A Nagyikám egy pohár vizet, egy pohár bort és süteményt tett a szépen megterített asztalra.
Másnap reggel állította, hogy érezte szeretteink jelenlétét…
Egy fontos dolgot kifeledtem a történetből, én a nagymamával aludtam egy ágyban, az Ő szobájában.
Mivel október végén már hűvös volt egy üvegből készült kristályvizes üvegbe forró vizet készített és a dunna alatt ezen a palackon melengettük lábunkat.
Az esti imádság után a nagymama sokat mesélt a régi időkről.
Nos, ez így volt akkor is halottak napján. Szóval ott tartottam, hogy a nagymama érezte szeretteink jelenlétét.
Reggel, amikor felébredtem keresztül estem az ágyból kitett vizes palackon, úgy szaladtam mezítláb a konyhába, hogy meglessem mennyit lakmároztak halottjaink, köztük az édesapám, aki akkor már három éve költözött át a túlvilágra.
Meglepődve, kicsit csalódottan tapasztaltam, hogy a lakoma sértetlen.
A nagymama sietve érkezett utánam és rögvest neki is szegeztem a kérdéseimet.
Mosoly volt az arcán és természetesen a magyarázat is megvolt.
Tudod Erzsikém, Te már mélyen aludtál, amikor megérkeztek, itt voltak mind éreztem…
De nagymama a pohárból egy kortyot sem ittak!
Tudod, felelte szelíden Ők már nem tudnak enni és inni, csak az ajkukkal érintik meg a lakomát. Azért jönnek el, hogy holnap biztosan kimenjünk a temetőbe Őket megünnepelni.
Belenyugodtam, hiszen a keresztanyámék is azért jönnek át Kistarcsáról gondoltam, hogy meghívjanak a Tarcsai búcsúba.
Az ünnep a temetőben folytatódott. Annak idején egész nap a temetőben voltunk. Reggel kivittük a virágokat, melyeket anya nevelt egész nyáron. Ez is megérne egy misét. Ment a drukkolás, kinyílik addig vagy nem? Ki nevelt nagyobb fejű krizantént stb….
Szóval kiraktuk a virágokat és siettünk haza ünneplőbe öltözni. Emlékszem gyerek voltam és én is fekete sálat és kendőt viseltem a sötét kabátomon. Akkor így tiszteltük meg az ünnepet.
Visszaérve a temetőbe találkoztunk a rokonokkal. Ilyenkor a dédszülők sírjánál akár húszan is összejöttünk és órákat töltöttünk együtt. Néztük a gyertyák lángját és beszélgettünk. A temető kápolnájában szentmisét tartott Gerődi atya. A szertartás végeztével visszatértünk a sírokhoz. A nagymama tótúl mormogott egy imát,lezsí Pán Kristus hrobe…
Eljött az idő, amikor a sötétben haza kellett indulni. Sajnáltam, mert a szomszédos sírokon akadt még olyan gyertya, amit nem tudtam meggyújtani.
A kapuhoz érve megálltunk a keresztnél. Rengeteg gyertya égett körülötte. Abban az időben nem voltak mécsesek, csak gyertyák. A fölbe olvadva foltokban összeégtek. Mamikám azt mondta itt gyújthatunk gyertyát azokért, akik nem a Csömöri temetőben fekszenek. Nagy örömömre elég sok gyertyát kaptam, hogy meggyújthassam.
Most már tudom, hogy ez sajnos a nagyszámú rokon halottakért égett, közöttük a kitelepült családokért is.
Picit duzzogtam, jó lett volna még maradni, mert gyönyörű volt a temető. Édesanyám nagyon szomorú volt. Most már értem, hogy mennyire rossz lehetett számára a friss gyász, Édesapám halála.
Amikor benyitottam a nagymama szobájába ismét mosolyra derült az arcom. A látvány, ami ott fogadott csodás volt. A sötét szobát a sok gyertya fénye világította be.
Amikor odaszaladtam a gyertyákhoz akkor ismertem fel a kis sámlit, hmm.. az volt a gyertyatartó.
Már régen megszerettem volna megkérdezni, hogy a kicsi sámlin miért vannak égett foltok. Ma kérdés nélkül megtudtam. A gyertyák égtek bele a sámli ülőkefájába.
Persze ettől függetlenül a kérdések jöttek belőlem.
Nagymama miért annyi gyertya van a sámlin?
Amennyi halottja van a családunknak, annyi gyertyát kel gyújtanunk, mondta a nagymama. Majd csendre intett és letérdepeltünk a sámli mellé és ott imádkoztuk el az esti imánkat.
Biztosan lettek volna még kérdésim, de az ima után és a hosszú nap után hamar elaludtam.
A gyertyákat több estén keresztül meggyújtottuk az esti imádság alatt, amíg a gyertyák bele nem égtek a sámliba, gyertyafényben telt az imádság.
Ez a szép emlék mélyen az emlékeimbe égett.
A halottak napja ezzel a pár nappal nem ért végett. Adventig minden este kimentünk a temetőbe gyertyát gyújtani a mamikával. Minden este halhattam, persze akkor még nem értettem, Lezsí Pán Kristus hrobe…
